Valaki nem mond igazat: a szövetség amerikai sikersztoriról számol be, a világ másként látja

Az egyik szerdai mérkőzés negatív rekordot hozott.

A magyar válogatott játékosa nem volt messze attól, hogy Németországban kössön ki.
Az AFC Bournemouth magyar válogatott labdarúgója, Kerkez Milos és az ügyeit intéző édesapja, Sebastijan páros nyilatkozatot adtak. Ebben többek között a liverpooli átigazolásának helyzetéről és Kerkez korábbi megkereséseiről is szó esett – írja a rangado.24.hu.
Számunkra a Liverpool az egyetlen lehetőség, nem megyünk máshová, és nem tárgyalunk más klubokkal. A személyi feltételekben megegyeztünk, már csak néhány részletet kell kidolgoznunk, de lényegében már kész a megállapodás”
– jelentette ki Sebastijan Kerkez.
A Bournemouth egyébként 45 millió fontot szeretne kapni érte.
Az adásban Sebastijan Kerkez felelevenítette, hogy amikor fia még az AZ Alkmaar játékosa volt, 2023-ban a Brentford és a VfL Wolfsburg is bejelentkezett érte, a németekkel az amszterdami repülőtéren volt találkozójuk.
„Minden elő volt készítve, felállították nekem a wolfsburgi stadiont, magyar zászlók mindenhol. Megkopogtattam mindent” – idézte a szerb Sportal cikkére hivatkozva az idősebb Kerkezt a rangado.24.hu. Aztán megkérdezte tőle a wolfsburgi sportigazgató, hogy hol a fia, mire azt mondta, most nem tud ott lenni. Azzal folytatta a történetet, hogy ekkor a németek egymás közt arról beszéltek, nem rá, hanem a játékosra kíváncsiak, azért utaztak oda, mire ekkor elkezdett felmenni benne a pumpa.
„Már akkor torkon ragadtam volna. De hagytam beszélni 15 percig, elmondhatta, micsoda város Wolfsburg, meg hogy micsoda szponzora van a városnak, egy gyár, ahol 50 ezer ember dolgozik. Szenvedtem, nem érdekelt” – mondta. Ekkor aztán írt a fiának, hogy készüljön és jöjjön oda a reptérre Alkmaarból, ami alig fél órára van autóval.
Amikor Milos megérkezett, akkor az apja beinvitálta, majd miután mindenki kedélyesen üdvözölte egymást, és német beszédre váltottak, akkor az idősebb Kerkez szót kért – írja a rangado.24.hu.
Mióta beléptem ide, azóta sértegettek, pedig tudok németül. És szerintem ez az arrogáns viselkedés nem helyes. Először is, nem készültetek fel rendesen, felraktátok a magyar zászlókat, de szerbek vagyunk. Az a patkány a szemembe sem nézett. Kérdeztem, hogy tudod ki Kerkez Milos? Én vagyok – ekkor kiküldtem Milost. Azok ott ültek, egy szót nem mertek szólni. Én vagyok Milos Kerkez, folytattam, eleget sértegettetek”
– mesélte Sebastijan Kerkez az adásban arról, hogy a fia hogyan nem került Németországba.
A magyar válogatott balbekkjének édesapja arról is beszélt, hogy bár a szerb szövetségtől is keresték a fiát, nem érezte komolynak, csak egyszer hívták, nem is látogatták meg az otthonában. Így végül a magyar utánpótlás-válogatottban szerepelt, aztán a felnőtt csapatban is bemutatkozott.
Büszke vagyok rá, hogy a fiam Magyarországért játszik, ebben semmi ellentmondásos nincs, pedig én mindenhol szerbnek vallom magam”
– jelentette ki.
Szavaira reagáltak a szerb szövetségtől, az utánpótlás-válogatottakért felelős Nikola Lazetics – aki elmondása szerint többször is kereste Kerkez édesapját – másként emlékszik a történtekre:
„Sebastijan nyíltan elmondta nekem, hogy Milos azért fogja Magyarországot választani, mert – idézem – »ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy ő és a felesége magyar útlevelet szerezzenek«. Ezért is lep meg, hogy most a nyilvánosságban a szövetség könnyelműségéről van szó, mert az igazság teljesen más” – nyilatkozta a Kurirnak.
Fotó: Super Indirektno kod Popa i Milana/YouTube